I. Országos Jazz Műveltségi Vetélkedő
Menü 1: Tananyag Menü 2: Díjak Menü 3: Zsűri Menü 4: Verseny Menü 5: Eredmény Menü 6: Kapcsolat

A jelentkezéshez töltsd ki a JAZZTOSZTERON tesztet! Kattints ide!

FELHÍVÁS

I. Országos Jazz Műveltségi Vetélkedő

A Kecskeméti Jazz Alapítvány a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával hirdeti meg az I. Országos Jazz Műveltségi Vetélkedőt. A vetélkedő két kategóriában zajlik, általános- és középiskolások, illetve egyetemisták részére. Háromfős csapatok jelentkezését várják a szervezők.
Műveltségi vetélkedőről van szó, nem zenei tehetségkutatóról, nem kell tehát hangszeren játszani, vagy énekelni. A műfaj szeretete fontos, de a jazztörténeti kérdésekben való megfelelő jártasság akár a felkészülés alatt is megszerezhető.


A vetélkedő anyaga:
A vetélkedő fókuszában az ún. klasszikus (vagy tradicionális) jazz áll, tehát a kezdetektől a swingkorszak végéig, de a bebop és mainstream korszakok nagyjaival kapcsolatban is lesznek feladatok. A felkészüléshez a szervezők részletes segítséget adnak, a szükséges anyagokat a nevezők megtalálják a vetélkedő honlapján: http://jazzfovaros.bohemragtime.com/verseny

A vetélkedő időpontja:
– Elődöntők 2016. április-május (regionális versenyek)
– Döntő 2016. augusztus 6. szombat, Kecskemét (az I. Jazzfőváros Fesztivál keretén belül)

Zsűri:
A vetélkedő bíráló bizottsága elismert jazz-szakemberekből áll, a regionális vetélkedők zsűrijének munkáját Zipernovszky Kornél jazzújságíró vezeti, a döntő zsűrielnöke Deseő Csaba jazzhegedűs

Díjak:
A vetélkedő helyezettjei értékes tárgyjutalmakat (könyv- és lemezcsomagok), valamint ingyenes jazzkoncert- és jazzfesztivál-belépőket kapnak.

Nevezési díj:
Nevezési díj csapatonként 3.000 Ft.
A vetélkedőre nevezők (nem csak a döntőbe jutottak) ingyenesen vehetnek részt az I. Jazzfőváros Fesztiválon (Kecskemét, 2016. augusztus 4-7.).

Kik nevezhetnek?
– A vetélkedőre várunk minden magyar anyanyelvű diákot (határon túliakat is), akik a 2015/16-os tanévben nappali oktatás keretében tanulnak. Az I. kategóriába középiskolásokat és 7-8. osztályos általános iskolásokat várunk. Főiskolai, egyetemi hallgatóknál követelmény a nappali tagozatos tanulói jogviszony.
– A 3 fős csapatokba egy póttag is jelölhető. Egy csapatban különböző oktatási intézmények diákjai is lehetnek.

Jelentkezés:
– Jelentkezni a jazzfovaros.bohemragtime.com/verseny honlapon lehet 2016. április 10-ig.


További információ:
Dr. Ittzés Tamás elnök
Kecskeméti Jazz Alapítvány, 6001 Kecskemét, Pf. 652.
Email: verseny@bohemragtime.com
Tel.: 20/336-4620 (Erdész Fanni asszisztens)

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Kecskeméti Jazz Alapítvány, Magyar Jazz Szövetség, Univer Product Zrt.

NKA    KJA  MJSZ  Univer